A Gedeon tanya környezete
Mindenek előtt egy hálás köszönet a Kiskunsági Nemzeti Park szakembereinek.
Az oldal tartalmának létrehozásában az ő munkájuk segített bennünket. Fotóik, szakmai segítségük nélkül nem is vállalkozhattunk volna a táj szépségeinek ilyen részletességű bemutatására. Ha nálunk jár, ha velünk túrázik, sok növényről és állatról hallhat tőlünk érdekességeket, tudásunk azonban össze sem hasonlítható azzal a tudással és szeretetteljes gondoskodással amellyel ők óvják és gondozzák a nemzeti park értékeit. A gyönyörű fotók többsége Gilly Zsolt és Vajda Zoltán munkái közé tartozik.
Köszönjük!
Bugacpuszta – a természetjáró, a természettudós ember szemével
A Kiskunság felszíne a jégkorszak utolsó időszakából származó lösz, melyet a folyók és a szelek által évezredek során ráhordott, különböző vastagságú, dunai eredetű homokréteg takar. Kiemelkedő jelentőségűek a homokbucka alakzatok.
A felszíni alakzatok gazdagsága a mindössze néhány méteres szintkülönbségek ellenére is különlegesen változatos terepet eredményezett, sokféle talajtípussal és azok kombinációival.
A Duna-Tisza köze legnagyobb földrajzi tájegysége a Homokhátság. Ez adja igazán Kiskunság és a nemzeti park jellegzetes arculatát. A történelem különös alakulása, a nagy történelmi sorsfordulók hatásai máig érezhetők. Ez a homokpuszta egy nyitott történelemkönyv. A szeri síkon kötöttek vérszerződést Árpád magyarjai, a tatárok pusztítása tönkretette az addigra már kialakult településhálózatot.
A megművelt területek vadonná, igazi pusztasággá váltak. A törökök százötven éves uralma az erdőállomány megfogyatkozását hozta magával. A mezővárosok állattartása nagyarányú eróziót eredményezett (futóhomok keletkezése). Később folyószabályozások, erdőtelepítések, és a tanyarendszer kialakulása, majd a kollektivizálás alakította ezt a tájat. És ezeket nemcsak ember sínylette meg, még inkább a természet.
A kiskunsági megfogyatkozó tanyák lámpafénye már haloványan világít, jelezve, hogy a tanyasi gazdálkodás és életmód végleg letűnik.
Petőfi Sándor erről a tájról mindig is nagy szeretettel és kötödéssel írt. A keleti pusztákról jövő nomád állattartó magyarok a Kiskunságban találták meg igazi életterüket.
Pusztáink azért értékesek, mert egyszerre jelenítik meg kulturális és természeti örökségünket.
A homokpuszták igazi üzenete a XXI. századra: megtartani a tájat a benne élő – Európában ma már szinte egyedülálló élővilággal együtt.
A Homokhátság buckavonulatai csak néhány tíz méterrel magasodnak a Duna és Tisza-völgy fölé. A homokterületek az Ős-Duna hordalékkúpjainak maradványa. A felső – pliocénban pleisztocénban települt a dunai eredetű hordalék a pannon üledékekre. A folyóvízi feltöltődés után a Duna elhagyta a területet és ezután erőteljes eolikus (szél által mozgatott) üledék felhalmozódás indult meg.
A Hátságot felépítő üledékek (homok, löszöshomok, lösz) települési iránya Ény-Dk-i, mely az uralkodó széliránynak felel meg. A Hátság felszínét lepelhomok-síkságok, tagolt homokbucka vonulatok és ezek formakincse jellemzi eróziós deflációs mélyedésekkel, melyekben korábban időszakos szikes tavak, szikes mocsarak sokasága volt.
A homokhátságon három, valamikor összefüggő homokvidék tartozik a nemzeti parkhoz: a Fülöpházi homokbuckák, Orgovány és Bugac. Ezek közül a legészakibb a Fülöpházi buckavidék, mely egykor szervesen kapcsolódott a turjánosokhoz is. Itt a homokbuckákat elsősorban nyílt homoki gyepek fedik.
A szinte növényzetmentes homokon először zuzmók és mohák települnek meg. Köztük laza csomókban homoki csenkesz (Festuca vaginata) köti meg a talajt. Májusban legszebb a vidék. Ilyenkor virágzik a homoki árvalányhaj (Stipa sabulosa), mely az összes buckát beborítja.
Később bontja szirmait a homoki vértő (Onosma arenaria), a szalmagyopár (Helichrysum arenarium) a kék virágú báránypirosító (Alkanna tinctoria) és az apró termetű homoki varjúháj (Sedum hillebrandtii). Nyár derekán virít a kék szamárkenyér (Echinops ruthenicus), a mezei iringó (Eringium campestre) és a királydinnye (Tribulus terrestris). A nedvesebb buckaközi mélyedésekben a serevényfűz (Salix rosmarinifoliae) jellemző.
A napsütötte buckaoldalakon a naprózsa (Fumana procumbens) apró virágai nyílnak. A legeltetés megszűntével lassan megszűnik a homok aktív mozgása is. Ma már csak két mozgó homokbucka található a fokozottan védett területen. Lassan a fás szárú növények is megjelennek a területen. Ezek közül elsők a cserjék, az egybibés galagonya (Crataegus monogyna), a sóskaborbolya Berberis vulgaris) és a boróka (Juniperus communis). A borókások jelentős állománya az Orgoványi és a Bugaci területen alakultak ki. A fákat elsősorban a nyárfa fajok – fehér- és szürke nyár (Popukus alba, P. canescens) és az akác (Robinia pseudo-acacia) képviseli. A bugaci ősborókás borókás-nyárasai, az orgoványi buckák szinte elegymentes borókásai feledhetetlen látványt nyújtanak.
A homokvidék állatvilágából az ízeltlábúak a legfajgazdagabbak.
A hangyalesők tölcséreit mindenhol könnyű megtalálni, de sok poloska, bogár, sáska és szöcske is él a gyorsan felmelegedő és gyorsan kiszáradó homokon.
Csak nedvesebb időben láthatjuk nappal a barna ásóbékákat, a zöld varangyokat (Bufo viridis) és levelibékákat.
A zöld-, a fürge- és a homoki gyíkok (Lacerta viridis, L. agilis, Podarcis taurica) azonban szívesen sütkéreznek a napon.
A homokbuckások madarai közül sok a földön fészkel, mint a mezei pacsirta (Alauda arvensis), mások inkább a bokrosokban találják meg élőhelyüket. Az idős nyárfák odvaiban költenek a harkályok. Megürült fészkeiket szívesen foglalják el a szalakóták (Coracias garrulus), melyek állománya sajnos fogyatkozóban van ugyanúgy, mint a búbosbankáé (Upupa epops).
A bugaci területen a zárt homoki gyepeken valamikor rengeteg állatot tartottak. Ma a nemzeti park egyik legismertebb területe, ahol a Pásztormúzeumban a természeti értékek mellett a pásztor-hagyományokat is bemutató kiállítás látható. A homokbuckák között szélvájta medrekben kisebb-nagyobb szikes tavak alakultak ki. Ma ezek közül csak kevésben gyűlik össze a víz, nagy részük kiszáradt medrében zárt gyep fejlődött.
Ez az egész Kiskunságban jellemző folyamat sajnos az élővilág változását, esetenként elszegényedését is maga után vonta. Az utóbbi évtizedekben száradt ki a Kondor-tó, a Szívós- és a Szappan szék, és a bugaci Szappanos-tó.
A géntartalékok fenntartását tűzte ki célul az a projekt, amelyet a Kiskunsági Nemzeti Park nagyállási Génbank telepe és a bugaci szürkemarha-gulya hivatott közvetlenül szolgálni.
Az ősi magyar háziállatok eredeti pusztai környezetben a hagyományos külterjes körülmények közötti fenntartásának támogatása, bemutatása fontos, az érintett állatfajok hosszú távú fennmaradásához nélkülözhetetlen feladat, amelyhez a Gedeon tanya állatai is hozzájárulhatnak.
A kiemelkedő természeti értékek nemzetközi elismeréseképpen a Kiskunsági Nemzeti Park területének kétharmadát az UNESCO Ember és Bioszféra (MAB) programja Bioszféra Rezervátummá nyilvánította.